EN
Akadálymentes EN

webkamera

13,8°C

térkép

közlekedés

keresés
Zöld parkot szeretnének az Eötvös úti lakók
Zöld parkot szeretnének az Eötvös úti lakók
2018. július 17.

A Hegyvidék Újság cikke.

Pokorni Zoltán polgármester a Normafa Óvoda Őzike úti tagintézményében tartott lakossági fórumon elmondta, hogy első körben a házak közös képviselői ismerhették meg a koncepciókat, amelyek között egyaránt szerepelt zöld területtel kombinált parkoló, gördeszka- és streetballpálya, kosárlabdapálya és játszótér. A közös képviselők a parkkal körülvett kosárlabdapálya és játszótér tervét támogatták, ezt mutatták be a lakóknak, akik azonban – nyugalmukat féltve – egy sportpálya nélküli változat kidolgozását kérték. Így készült el a legújabb terv: e szerint a parkban a fákon, gyepen, sétautakon és utcabútorokon kívül kizárólag játszótér lesz, továbbá felmerült, hogy a felnőttek fitneszparkját, amely jelenleg a síház mellett található, ide lehetne áthozni.

A legutolsó tervváltozattal már elégedettek voltak a fórumon részt vevők, egyedül a fitneszpark elhagyását szeretnék, ami szerintük maradhatna a jelenlegi helyén. Többen javasolták, hogy az új játszótér a kisebb gyerekek igényeihez igazodjon, mert a felújított Anna-réti játszótér inkább nagyobbaknak való. Azt is ajánlották, hogy karfás padok vagy székek biztosítsák a pihenést, amiket az idősek is kényelmesen tudnak használni.

A lakók szerint az Eötvös úton a forgalmasabb időszakokban még a zebrán is veszélyes átkelni, és csak egy jelzőlámpa oldaná meg ezt a problémát. A polgármester elmondta, hogy a forgalomtechnikai változásokról a főváros dönthet, a Hegyvidéki Önkormányzat azonban kezdeményezi lámpás gyalogátkelőhely kialakítását.

„A legújabb tervet a megjelent lakótársakkal egyetértésben szavaztuk meg” – mondta el lapunknak a fórum egyik résztvevője, Deme Sándor, aki elmesélte, hogy KFKI-s dolgozóként 1966-ban költözött az akkor újonnan épült Eötvös úti lakótelepre. Abban az időben a szomszédban, a nemrég lebontott Hotel Olimpia helyén még vadgesztenyefákkal beültetett, sétaúttal átszelt zöld terület állt. A szálló 1972-ben épült fel, a zöld eltűnt, az utóbbi években pedig már csak „itt felejtett hulla” volt a funkcióját vesztett, pusztuló épületmonstrum.

„Az itt élők csendet és sok zöldet szeretnének” – jelentette ki Gábor Imre, az egyik épület képviselője, aki szintén az elsők között költözött a KFKI-lakótelepre. Mint mondta, köszönet illeti az önkormányzatot, hogy a parktervekkel kapcsolatban egyeztetett a lakókkal, hiszen amikor a Hotel Olimpia épült, senki sem kérdezte meg a véleményüket. Hozzátette, hogy a szálló bontását a kerület által megbízott kivitelező gyorsan és zökkenőmentesen végezte el, a munkálatok csak minimális mértékben zavarták a környéken élőket.

A szóban forgó területen, ami magában foglalja a mellette fekvő, Eötvös út 48–50. szám alatti villaépület telkét is, a parképítésnek köszönhetően több mint 1000 négyzetméterrel nő a zöld felület.

k.

Forrás: Hegyvidékujsag.eu

Link küldés
.
Cikk nyomtatás
© 2017 Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat