EN
Akadálymentes EN

webkamera

23,9°C

térkép

közlekedés

keresés
Átjáró-barlang
Atjaro_barlang
Átjáró-barlang
Atjaro_barlang

A János-hegyi Átjáró-barlang (más néven a János-hegyi átjáró) a kilátótól néhány perces sétára található, kb. 18 méter hosszú barlang. Érdekessége, hogy 2 bejárata által átjárható, kényelmesen ki lehet benne egyenesedni felnőtteknek is. A dolomitban kialakult képződményt először 1900-ban említették, majd többen foglalkoztak történetével, kialakulásával és felmérésével is. 1960-ban egy feltárás során még hematit rögöt is találtak itt, melynek vastartalma 90%-os volt. Kialakulásáról a kutatóknak nincs egybehangzó véleménye. Míg egyesek természetes kialakulását támogatják, mások azt vallják, hogy emberi kéz által alakult ki. Bármelyik kialakulás is igaz, mindenképpen érdemes ide ellátogatni és végigmenni a belsejében, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes élmény lesz.

 

Könnyen megközelíthető a Libegő felső állomásától, az Erzsébet-kilátótól, de egy kisebb kirándulás során Szépjuhászné megállótól is.

 

Megközelíthetősége:

 

Gyermekvasúttal: Szépjuhászné megállóhelytől a piros csík turistajelzés mentén, majd a Jánoshegyi úton kb. 1,5 km, kb. 22 perc

Gyermekvasúttal: Jánoshegyi megállóhelytől a piros csík, majd a zöld háromszög turistajelzés mentén kb. 1,3 km, kb. 20 perc

Libegővel: Libegő felső állomásától a zöld háromszög, majd a zöld barlang turistajelzés mentén kb. 500 méter, kb. 7 perc.

Normafától (21, 21A busz): kék kör, majd a Libegőtől zöld háromszög, végül a zöld barlang turistajelzés mentén kb. 2,3 km, kb. 35 perc

 

Az Erzsébet-kilátótólbátrabb és rutinosabb túrázóknak a táblával jelölt szerpentin ösvényt ajánljuk.

 















(Fotó: Normafa Park)

Link küldés
.
Cikk nyomtatás
© 2017 Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat