Szerző: National Geographic
|
A havasi cincér (Rosalia alpina) Magyarországon védett bogárfaj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Más fajokkal nemigen összetéveszthető, látványos rovar. Hálás fotótéma, mivel a kivágott vagy elhalt fákon a ragyogó napsütésben parádézó egyedeivel a kirándulók is könnyen találkoznak,. Magyarországon a Dunántúli- és az Északi-középhegység, valamint a Mecsek és a Dunántúli-dombság bükköseiben sokfelé előfordul, néhol aránylag nagy egyedszámban is. Lárvái ugyanis elsősorban bükkfában fejlődnek, de alkalomadtán nem vetik meg a juhart, a hársat, a kőrist, sőt a tölgyet sem.
 
A havasi cincér 2019-ben az év rovara volt, ami ráirányította a közvélemény figyelmét. Ekkor tudatosult sokakban – a szakemberekben is –, hogy Budapest nem szerepel a bogárfaj klasszikus lelőhelyei között. Magában a Budai-hegységben korábban már találtak havasi cincért, de azok az előfordulási pontok a főváros határán kívül, attól északra estek. Budapest legismertebb és legidősebb bükköséből, a Normafa és környéke erdeiből csak bizonyítatlan elbeszélések szóltak a bogár jelenlétéről.
 
2019-ben azután megtört a jég. A Sasoló Természetbúvár táborokon résztvevő gyerekek 2019-ben azt a feladatot kapták, hogy keressék meg a havasi cincért a Normafán. És három hét után erőfeszítéseiket siker koronázta: egy halott, de a maradványaiból egyértelműen azonosítható egyedet találtak a bükkösben!
 
A hír hallatán többen jelezték, hogy ők is láttak már havasi cincért a Normafán, ám ez önmagában nem elég. A rovarászatban ugyanis – a gerincesekkel vagy a növényekkel ellentétben – az előfordulás akkor hihető, ha a fajnak bizonyítópéldánya is van az adott helyről.
A „sasoló gyerekek” most már tudják, mit keressenek – hát persze, hogy az idén is találtak, ezúttal már élő havasi cincért! Július 9-én napközben megpillantottak egy repülő cincért a normafai buszvégállomásnál, ezért a táborvezetőjük, Kocsis Zsuzsa aznap délután visszament még egy kicsit kutatni. Le is fényképezett egy újabb állatot egy öreg, félbe tört, napsütötte bükkön, a gyermekvasút sínpárja mellett. Másnap délben néhány lelkes sasoló táborozóval ugyanott még másik két havasi cincért is láttak.
 
Magától értetődő, hogy e sorok bogarász írója is az első adandó alkalommal futott a Normafára, és a hűvösebb idő ellenére ő is talált a megfontoltan mászkáló, elegáns bogarakból. A helyszínt látva arra is adható talán magyarázat, hogy miért lappangott olyan sokáig a havasi cincér a környéken – mert biztosan folyamatosan jelen volt, ugyanis a legközelebbi bükkösök olyan messze vannak, hogy a gyenge röptű rovar onnan biztosan nem lenne képes újra benépesíteni egy korábban lakatlan élőhelyet.
A Normafa környéke – és tőle délnyugatra az egész Budakeszi-erdő – nem szolgál gazdasági célokat, ezért az erdészet nem úgy kezeli, mint azokat az erdőket, amelyektől minél több kitermelt faanyagot várnak. A fák korösszetétele változatos: a fiatal faegyedek között évszázados vagy még öregebb bükkök is találhatók, melyek egyre nagyobb számban érnek el élettartamuk határáig. Márpedig a félig vagy egészen elpusztult, de még álló, vagy frissen kidőlt bükktörzsek a legjobb tenyészhelyei a több évig fejlődő lárváknak. A beteg vagy halott fákat csak akkor vágják ki, ha balesetveszélyes helyen, például sétautak mentén állnak (sokszor akkor is a föld felett több méterrel, hogy a magas csonk tovább is élőhelye legyen az elhalt fákat kedvelő rovaroknak), a kidőlt törzseket pedig a helyszínen hagyják.
 
A földre zuhant fa helyén felnyílik a lombkorona („lék” alakul ki), ahová besüt a nap, és melegíti a fekvő törzset, ami különösen kedvez a havasi cincér fényt és a hőséget kedvelő, párosodni vágyó imágóinak. Mivel mostanában megszaporodtak az alkalmas tenyészfák, a korábban észrevehetetlenül alacsony egyedszámú havasi cincér állománya is felívelőben van – ezért láthatunk belőle viszonylag sokat.

Forrás: ng.hu