×

Tisztelt Hegyvidéki Polgár!

Amint arról korábban már többször is adtunk tájékoztatást, a Normafa-rehabilitáció keretében fontos cél a parkolás, közlekedés szabályozása és a védett erdő besorolású területek megóvása. A fejlesztés részeként épült meg az „új Eötvös út”, amely elhúzza a gépkocsiforgalmat a gerincről. A Konkoly-Thege úti parkoló kialakításával pedig megszűnik a védett erdőben levő, a síház melletti aszfaltos parkoló és buszforduló, a területet visszazöldítjük, illetve közösségi térré alakítjuk. A „régi” Eötvös út felső néhány száz méteres szakaszát is a gyalogosoknak, kirándulóknak kívánjuk átadni.
A Konkoly-Thege út az átalakítás kapcsán a síház felé zsákutcává válik, így lehet kialakítani egy olyan kulturált, bekerített parkolót a régi helyett, amely nemcsak távolabb kerül a Normafa legszebb, panorámás, védett részétől, de egyúttal megszünteti a jelenlegi rossz gyakorlatot is: nem lesz lehetőség az Eötvös út szélén szabálytalanul, valamint a Konkoly-Thege úton szintén szabálytalanul és az erdőt károsító módon parkolni.

Az „új Eötvös út” a Normafa Gyermekvasút állomás és a Konkoly-Thege Miklós út között elkészült, és megkezdődött az új parkoló kialakítása a Konkoly-Thege úton (amelyet követ majd a régi parkoló felszámolása, ligetes pihenőhellyé alakítása, és a régi Eötvös út felső szakaszának rehabilitációja).

Az új útpálya üzembe helyezésével egyidőben a Konkoly-Thege Miklós út „új Eötvös út” és az Eötvös út közötti szakasza építkezés miatt lezárásra kerül, ezért a 21-es autóbuszok útvonalában 2020. október 10-től a következő módosítások lesznek:

  • Csillebérc, KFKI felé: az Eötvös úton a Normafa Gyermekvasút megállóhelyig a busz változatlan útvonalon közlekedik, majd balra fordul az „új Eötvös úton”, és a Konkoly-Thege Miklós úthoz érve ismét balra fordul, és onnan tovább változatlan útvonalon halad. E változás kapcsán a Normafa megállóhely kimarad.
  • A Széll Kálmán tér felé: a Konkoly-Thege Miklós úton a busz a Csillagvizsgáló megállóhelyig változatlan útvonalon halad, majd jobbra fordul az „új Eötvös útra”, amelyen tovább változatlan útvonalon közlekedik. A Normafa megállóhely ebben az esetben is kimarad.

A 21A jelű és hétvégente a 212 jelű autóbuszok a Normafa Síháznál jelenleg meglevő buszforduló megszűntéig egyelőre változatlanul közlekednek a Normafához.

A fenti időponttól a Csillebérc, KFKI felé tartó autósok is az új útvonalon közlekedhetnek.

Köszönjük megértését.
Hegyvidéki Önkormányzat

Rendben, bezár

Látnivalók

Erzsébet-térdeplő

Természetjárás Vallás

Az Erzsébet-térdeplő pihenőhely a Normafa és a Jánoshegyi Erzsébet-kilátó közötti gerincen helyezkedik el körülbelül félúton, a gerinctől nyugatra. A pihenőhelyen az emlékhely mellett esőbeálló és tűzrakóhely is található.

Az Erzsébet-térdepló emlékhely a kék körút turistajelzés mellett, a Jánoshegyi út mellett közvetlen közelében található. A pihenőhelyen a térdeplő mellett padok, esőbeálló és tűzrakóhely is található.

Megközelítése:
Legegyszerűbben a Normafáról induló kék körúton érhető el, az egykori Sport Hotel után néhány méterre a Jánoshegyi út túloldalán.
A Libegőtől is a kék körutat követve érjük el a pihenőhelyet.


Története:

   A Jánoshegyi út mentén található Erzsébet királyné emlékhelyet több elnevezéssel is számon tartja a helyi lakosság. Erzsébet-térdeplőként is ismeretes az emlékhely, mely egy imazsámolyt és egy Mária képet foglal magában. A János-hegyet a Normafával összekötő út mentén már az 1800-as évek kezdetén egy Mária-kép függött egy terebélyes bükkfán. Az emlékhely építői a királyné halála után a tiszteletére készítették el az Erzsébet-térdeplőt. Idővel azonban a térdeplő, valamint a térdeplőnél elhelyezett Stróbl Alajos Erzsébet-mellszobra eltűnt, majd az emlékhelyen a Mária-képet tartó bükkfa elpusztult.

 

   Mindazon kezdeményezések alapját, melyek a térdeplőt, majd a kilátót létrehozták, a királynő látogatásai jelentették. A környék Erzsébet királyné kedvenc kirándulóhelyének számított, látogatásaival kapcsolatban számos történet látott napvilágot. Egyik alkalommal például, a hirtelen támadt rossz idő miatt a királyné egy rozoga szekéren vitette le magát a Disznófőig. A szekér éppen rőzsét szállított, a királyné kérésére terhüket azonban lerakták. Egy másik alkalommal egy környékbeli utcazenész cigánygyerek őfelségét a Szép Juhászné vendéglőig kísérte hegedűszóval. Az utókor a királyné emlékét kívánván megőrizni állította a János-hegy tetején a kőből készült Erzsébet-kilátót.