×

Tisztelt Hegyvidéki Polgár!

Amint arról korábban már többször is adtunk tájékoztatást, a Normafa-rehabilitáció keretében fontos cél a parkolás, közlekedés szabályozása és a védett erdő besorolású területek megóvása. A fejlesztés részeként épült meg az „új Eötvös út”, amely elhúzza a gépkocsiforgalmat a gerincről. A Konkoly-Thege úti parkoló kialakításával pedig megszűnik a védett erdőben levő, a síház melletti aszfaltos parkoló és buszforduló, a területet visszazöldítjük, illetve közösségi térré alakítjuk. A „régi” Eötvös út felső néhány száz méteres szakaszát is a gyalogosoknak, kirándulóknak kívánjuk átadni.
A Konkoly-Thege út az átalakítás kapcsán a síház felé zsákutcává válik, így lehet kialakítani egy olyan kulturált, bekerített parkolót a régi helyett, amely nemcsak távolabb kerül a Normafa legszebb, panorámás, védett részétől, de egyúttal megszünteti a jelenlegi rossz gyakorlatot is: nem lesz lehetőség az Eötvös út szélén szabálytalanul, valamint a Konkoly-Thege úton szintén szabálytalanul és az erdőt károsító módon parkolni.

Az „új Eötvös út” a Normafa Gyermekvasút állomás és a Konkoly-Thege Miklós út között elkészült, és megkezdődött az új parkoló kialakítása a Konkoly-Thege úton (amelyet követ majd a régi parkoló felszámolása, ligetes pihenőhellyé alakítása, és a régi Eötvös út felső szakaszának rehabilitációja).

Az új útpálya üzembe helyezésével egyidőben a Konkoly-Thege Miklós út „új Eötvös út” és az Eötvös út közötti szakasza építkezés miatt lezárásra kerül, ezért a 21-es autóbuszok útvonalában 2020. október 10-től a következő módosítások lesznek:

  • Csillebérc, KFKI felé: az Eötvös úton a Normafa Gyermekvasút megállóhelyig a busz változatlan útvonalon közlekedik, majd balra fordul az „új Eötvös úton”, és a Konkoly-Thege Miklós úthoz érve ismét balra fordul, és onnan tovább változatlan útvonalon halad. E változás kapcsán a Normafa megállóhely kimarad.
  • A Széll Kálmán tér felé: a Konkoly-Thege Miklós úton a busz a Csillagvizsgáló megállóhelyig változatlan útvonalon halad, majd jobbra fordul az „új Eötvös útra”, amelyen tovább változatlan útvonalon közlekedik. A Normafa megállóhely ebben az esetben is kimarad.

A 21A jelű és hétvégente a 212 jelű autóbuszok a Normafa Síháznál jelenleg meglevő buszforduló megszűntéig egyelőre változatlanul közlekednek a Normafához.

A fenti időponttól a Csillebérc, KFKI felé tartó autósok is az új útvonalon közlekedhetnek.

Köszönjük megértését.
Hegyvidéki Önkormányzat

Rendben, bezár

Hírek

2018 május 24.

A Normafa „kapuja”: hamarosan épül a látogatóközpont

Május végén megkezdődik a Normafa látogató- és információs központjának kialakítása az Eötvös út 48–50. szám alatt. Felújítják a területen található, helyi védettséget élvező szecessziós nyaralóvillát, mellette pedig egy új, tájba illő kiszolgálóépületet hoznak létre.
 

A Hegyvidék Újság cikke.

A népszerű kirándulóhely környékének rendbetételéhez kapcsolódóan az egykori Hotel Olimpia lepusztult épületét már elbonttatta az önkormányzat, a helyén park létesül, valamint a hegygerinc forgalommentesítése érdekében kiépítik az Eötvös út új szakaszát.

A Normafa hosszú egyeztetéssorozat után kidolgozott, helyi népszavazással is megerősített rehabilitációs programja keretében a sétaút-rekonstrukciótól a játszótér-felújításon át a futópálya-építésig sok minden megvalósult az elmúlt három évben. Ezeknek köszönhetően kulturáltabbá, rendezettebbé vált a város legnépszerűbb kirándulóhelye. A rehabilitáció azonban még nem ért véget, sőt, számos egyéb munka mellett az építészeti értéket képviselő régi épületek helyreállítása és új funkcióval való megtöltése csak most kezdődik meg, a kormány támogatásával.

„A környéket régóta csúfító egykori Hotel Olimpia elhanyagolt épületét – amit egy elhúzódó kisajátítási eljárás után az év elején vehetett birtokba az önkormányzat – már elbonttattuk, a következő hetekben a bontási törmelék aprítását végzi el a megbízott kivitelező. A felaprított törmeléket környezetkímélő módon helyben, az Eötvös út 48. szám alatti villa felújításához kapcsolódóan, valamint az Eötvös út új szakaszának építése során használjuk fel” – szólt a most zajló munkálatokról Váczi János alpolgármester.

A Hotel Olimpia bontására azért volt szükség, hogy megújulhasson a Normafa páratlan panorámájú központi területe, és a jelenleg az autóforgalom által használt részeket visszaadhassák a kirándulóknak. A Konkoly-Thege Miklós út felső, zsákutcává váló részénél a jövőben rendezett parkoló várja az oda érkezőket, kiváltva ezzel a Normafa Síház melletti, felszámolandó parkolót. A hajdani Hotel Olimpia telkén új közpark is létrejön. A leendő park kialakításával kapcsolatban három tervváltozat készült: arról, hogy ezek közül melyik valósuljon meg, a környéken élők szavazhatnak majd.

Váczi János azt is elmondta, hogy május végén egy új, tájba illő, faburkolatú épület alapozási munkáival elkezdődik a Normafa Park, valamint a jövőben oda érkező fogaskerekű vasút fogadóközpontjának kialakítása az Eötvös út 48–50. szám alatt. A területen található régi, több mint százéves, helyi védettséget élvező szecessziós nyaralóvillát, amely szintén látogatóközponti funkciókat tölt be majd, a tervek szerint szeptemberben kezdik felújítani, úgy, hogy megőrizze korhű arculatát.

Az új látogató- és információs központ, a Normafa „kapujának” leendő funkcióit illetően az önkormányzat kikérte a XII. kerületi polgárok véleményét, a szórólapokon és a hegyvidek.hu honlapon közzétett kérdőívet több százan töltötték ki tavaly nyáron. A kérdőívekből kiderült, hogy kávézó, büfé, egy kisebb melegkonyhás étterem, információs és tájékoztatópont, továbbá csomagmegőrző, öltöző, zuhanyzó és pelenkázóval kiegészített illemhely szerepel a leginkább óhajtott szolgáltatások között.

Sokan örülnének, ha szervezett programok – például természetvédelmi kiállítás, vagy túratervezés – lennének itt, és többen igényt tartanak kölcsönzőre is. A sportszerek közül leginkább kerékpárt, míg télen szánkót, síléceket bérelnének a látogatók, és jó néhányan vannak olyanok is, akik piknikezéshez kölcsönöznének különféle hasznos kellékeket.

Az önkormányzat a beérkezett javaslatok figyelembevételével dolgozta ki a végső terveket. A nyertes koncepció alapján a megújítandó régi villa az információs központnak, a környék múltját és természeti értékeit bemutató interaktív kiállítótérnek, továbbá kávézónak és az üzemeltetéshez kapcsolódó irodáknak biztosít majd helyet, míg a látogatók által igényelt különféle szolgáltatóegységek és az egyéb üzemi funkciók az új, terepbe simuló épületben jelennek meg. Az új épület tetején egész évben használható, műanyag borítású tanulósípályát alakítanak ki.

sz.

További aktualitások

Közérdekű 2020 október 14.
GEODÉZIAI FELMÉRÉS A NORMAFÁN
Közérdekű 2020 szeptember 28.
Változás a közlekedésben
Közérdekű 2020 szeptember 10.
Normafa erdőlátogatási házirend
Összes