Látnivalók

Disznófő-forrás

Túra Természetjárás Épített elemek

A Disznófő-forrás jelenleg nem látogatható terület.


A Disznófő-forrás 378 méter tengerszint feletti magasságban pannon homokkő rétegből fakadó forrás a Hármaskút-tető keleti oldalán. 

A forrásház az 1820-as években épült, a vasból készült, vadkanfejet ábrázoló csorgófej az 1890-es években került felhelyezésre. 

A forrásház mellett étterem épült az 1840-es években. Jelenleg sajnos nem üzemel, a terület a látogatótól elzárt.





TÖRTÉNETE


A Disznófő és vendéglője



Fogadó, nyaraló építése a budai hegyekben csak ott volt elképzelhető, ahol fakadt a közelben víz. A három legjelentősebb forrás – a Disznófő, a Városkút és Béla király kútja – mellett a XIX. században még megvolt a Szarvas-kút és még egy forrás, amelynek közelébe az Isten Szeme fogadó épült.
A forrás körüli Sauwinkelt, a „Disznóligetet” 1762-ben vásárolta meg Johann Karl Stettner tanácsos, a környék legnagyobb földbirtokosa. Hogy mikor épültek az első házak, és a major mikortól fogadott vendégeket, nem tudjuk pontosan, de Gaál György levélregényének hőse, Furkáts Tamás már 1803-1804-ben ekképpen panaszkodik: 

 

„Én pedig addig el mentem a’ Sauvinglibe, avagy máskép a’ Disznó Kutszkóba, a’hol magamat a’ tekéntetes Urammal mulattam. A’ szép vidék nékem nagyon meg tetszett, de a’ Kelnerek [pincérek], a’kik az embernek drága pénzért egy pohár fanyar borral szolgálnak, disznó gorombák, ’s azért éppen be illenek a’ Disznó kutszkóba. 
Az ott lévő mulató helyek többféle majorokba osztatnak el, a’kinek tsörög az erszénye az asztalhoz ülhet. Ha az ember az ebédjét már 11 órakor készítteti, hát bizonyosan 2 óra előtt meg nem kapja. Mivel a’ vendég fogadós már régtül fogva ösmeri a’ tekéntetes uramat, hát minden Portionál in alterum tantum [kétszeresen] meg tsalt, ’s a’ mi még tsunyább, ha 3 Pint bort ittunk, hát 6 Pintet imputált [fogott ránk]. (…) hálá Istennek, jól laktunk, de az erszényeink nagyon meg lapulnak.”



1846-ban Vas Andor az Életképek-ben számol be az újonnan épült forrásházról és arról, hogy a vendéglátásról az Istenszeme volt fogadósa gondoskodik:



E’ hely néhány év előtt vad volt, kissé nagyon is elhagyott és mocskos környezetű. Most egy épületkét emeltek itt, mellyben a’ tiszta forrás csörgedez, ‘s a’ felfáradókat fris itallal kínálja a’ hűvös ligetben. 

 

1854-ben a terület új bérlője, Parrag Gábor lett, aki különféle borok kínálatával igyekezett megújítani a fogadót. A Vasárnapi Újság 1866-ban színvonalasnak és igen jó hangulatúnak festi le a vendéglőt:

 

Mire meghűltél, a „disznófő” kincses kamrájából hordanak eléd ételt-italt finom teritékü asztalokra, s még le sem hajtád jóformán a parádi-vizzel vegyes, pezsgő boros pohárt: valahol hátad mögött megzendül a buda örsi vagy páti kis czigánybanda, vagy valami vándorló tyroli dalnokpárnak hárfával körülpengetett,. jodlere.” Ez rosz, a másik még roszabb; de rózsaszínű hangulatod harmóniává olvasztja a legpogányabb zenét s huzatod a purdékkal mindhalálig, s mert többed magaddal vagy, ebéd után, kedélyes quaterkázás s jóizü szivarozgatás közt: rákezditek ezt vagy azt a nótát. 


 

1867-ben ismét új gazdája lesz a területnek: a híres serfőző Barberek birtokába kerül, akik még a télen nagyszabású fejlesztésbe kezdenek. A Budapesti Hírlap 1868 januárjában írja:

    
 

. A „Disznófőt” egészen átalakítják, nevezetesen egy terjedelmes kioszkot épitnek oda, és a régi melléképületeket egy díszes ízlésű verandával helyettesítik, hogy a szép kilátást teljesen lehessen élvezni. 

 

A „terjedelmes kioszk” jóvoltából a vendéglő 600 fő befogadására vált alkalmassá, a zenekar számára épült karzat máig megvan. A bérlő is nagyvonalú és jószívű ember volt:

 

A gazdasszonyok egylete egy vidor juliálissal jutalmazta meg e napokban jó vizsgát tett árvanövendékeit, mely alkalommal a „Disznófő” derék vendéglőse (Kapsz úr) igen jól és olcsón látta el őket.



A Disznófőben sok érdekes és híres vendégekkel lehetett találkozni, például a kor legjelesebb színészeivel, amint 1875 májusában vigadnak a zöldben:

 

A sziniképezde 20-án tartott majálisa künn a zugligetben vidám mulatság volt. Délután sok iró és művész csatlakozott a kedélyes karavánhoz, mely a disznófő regényes dombját nagy csapatokban foglalta el. A conservatorium fiatalsága – Paulay és Szigligeti főfelügyelete alatt – kirándulásokat tett a Svábhegyre, onnan a Normafához s végül a disznófőnél (ez volt a főhadiszállás) állapodott meg, hol a társas ebéd a legkedélyesebben folyt. A nemzeti színház tagjai közül ott láttuk Blahánét, Kassaynét, Paulaynét, Nádaynét, Nádayt, Nagy Imrét, Benza Idát, Tamássyt, Vizváryt, Szigligetit, Nagy Julcsát stb. Éjfél után véget ért a mulatság s a fáradhatatlanokat két kocsi szállította vissza Budapestre.

 

1879-ben Barberék tönkrementek, svábhegyi és zugligeti ingatlanaikat, köztük a Disznófő vendéglőjét is elárverezték. 1881-től kilenc évre Kukuvecz Mátyás lett a vendéglő bérlője. Az ő regnálása alatt is sok a panasz a drágaságra és a pincérek modorára. Ez a kis karikatúra a Budapesti Hírlapban jelent meg, 1885-ben:

 

X. ur a napokban kirándult a Zugligetbe, föl a Disznó-főhöz a családjával együtt, s a kicsikék nagyon jól mulattak. Volt ugrálás, tánc, virágszedés, hegymászás, amiknek miatta aztán a kicsikék bizony megéheztek. X. ur módos ember s nem kíméli a pénzt, kivált ha a kicsikékről van szó. (…) lementek a Disznó-főbe és ettek. Elfogyott egy adag sódar, egy adag marhanyelv, egy adag szalámi, három szál tulipiros hónapos retek egy kis vajjal, két fél-liter szőke bor, négy pohár sör és öt kenyér. A kicsikéknek nagyon jó étvágyuk volt. – X. ur az egyes ételek árát igy számította föl magában s krajcár értékekben – összesen 3 ft 48 kr. A főpincér előlép nagy hajlongásokkal és számit. X. ur álmélkodva hallgatja a nagy számokat, a melyek a lutribóli számokat is fölülmúlók valának, – hallgatja és nem hiszi, hogy a számla 6 frt 21 krajcárra rúgna. – „Hallja pincés, ez nem lehet.” „Igenis úgy van 6 frt 21 kr.” „Hallja pincés, hol van a tulajdonos?“ „Az nincs itt ilyenkor”. „Hallja pincés, ez disznóság!” S erre mutatta meg aztán a pincés, hogy a Disznó-főben is megterem a humor, szólván ezeket, de lenézően: „Azért van az úr a Disznófőben, hogy disznóság legyen!”

 

1899-ben a címtárban „disznófői nagyvendéglő” szerepel.     1904-től Schaffer Károly, 1909-től özvegye vezette, a későbbi tulajdonosok nevét nem tudjuk. A különféle egyletek és körök túrahirdetései alapján egyértelmű, hogy mindvégig a kirándulók egyik kedvenc célpontja maradt.

 

Így volt ez még a második világháborút követő években is, amikor a Disznófőt is államosították. 1970-ben és 1974-ben is voltak felújítások, másodszorra elég hosszasan: csak 1975. november 28-án, a közelgő síszezonra nyílt meg újra. 

 

A rendszerváltás éveiben, 1988-tól 1992-ig Mészöly Kálmán labdarúgó volt a Disznófő tulajdonosa. Négy év elteltével azonban eladták az üzletet, amely újabb kezeken ment át, mígnem 2007-ben egy ismeretlen cég birtokába jutott. Bár az épület 1996 óta helyi egyedi védelem alatt áll, sorsa máig bizonytalan. A híres forrás is magánterületre került, el van zárva a kirándulóktól.


(Forrás: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény)